Nemesvámosi Római Katolikus Plébánia

és régiója egyházközségeinek honlapja      www.vamosplebania.hu

Kezdőlap

„Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15)

 

2020. december 31-én

égesse el a kétezer húszas naptárt és mosson kezet hypós vízzel! – szól a jótanács. Bár a fiatalok szerint a 2020-as évet egyszerűen nem kell hozzászámolni az életkorhoz, sokan vagyunk, akik viszont úgy látjuk, tíz évet is öregedtünk ebben az esztendőben. Egy szó, mint száz, rég volt már ilyen nehéz esztendeje a világnak. De ha egészen őszinték vagyunk, és legyünk azok, akkor bennünket magyarokat még nem is ért annyi megpróbáltatás, mint számos más nemzetet a földön. Azt figyelembe véve, hogy a kisebb, messzebb lévő, vagy nem annyira a világ figyelme előtt lévő országok hírei el sem jutnak hozzánk, még az ismert történések között is számtalan olyat olvasunk, látunk, hallunk, amely problémákkal nekünk nem kellett megbirkóznunk. Tehát annak ellenére, hogy nehéz évünk volt, nem lehetünk hálátlanok. Nem sújtott bennünket természeti katasztrófa, nem dúlt háború, bár sokan vesztették el munkájukat és e tekintetben sokan vannak bajban, de még sincs mindenki az utcán. Vannak reménykeltő jelek, hogy az emberek megélhetése is biztosított lesz. A vírus okozta járvány sok embernek vette el az életét közülünk is, de mégsem annyinak, mint néhány közeli országban. Van baj, nagyon nagy bajok vannak, de most még úgy tűnik, hogy hálásak lehetünk, hogy nem annyi, illetve talán egészen jól helyt tudtunk eddig állni.

Ma is imádsággal köszönjük meg azokat az embereket, akik értünk dolgoznak, akik hivatásból, elkötelezettségből, kötelességtudatból, felelősen és kitartóan dolgoznak, döntéseket hoznak és a jobb jövő, az egészségesebb jövő és a biztonságosabb jövő felé irányítják törekvéseinket.

Én azt gondolom, hogy nagyon sokan belátjuk, hogy az emberi küzdelmeink mit sem érnek Isten segítsége nélkül. Az, hogy miért történt az emberiség életében ez az egész földkerekséget átfogó válság, azt nem tudjuk. Ferenc pápa sokszor idézett márciusi szavai mindenesetre elgondolkodtatóak: „azt gondoltuk, hogy egészségesek maradunk egy beteg világban”. Meggyőződésem, hogy még korántsem vagyunk a feladat végén. Látjuk és érezzük, hogy bizonyos dolgokat nem így kéne vagy nem ennyit kellene, de a változás még sok esetben nem indult el. Egy jóval boldogabb életet élhetnénk, ha fontosabb volna az életünkben Isten, a családunk, a Hazánk, a közösségeink. Amikor a vírushelyzetre tekintettel a fiatalok jobban otthon maradnak a templomból, mint az idősebbek, akik veszélyeztetettebbek, és ezt nagy többségük szülei tanácsára teszi, akkor azért még nem érkeztünk meg a nagy változásokhoz, hanem egyelőre mélyül az emberi válságunk. A közösségi oldalak erőteljesen növekvő jelenléte az életünkben átalakítja gondolkodásunkat. A lehetőség a tetszés és nem tetszés kinyilvánítására, a korlátlan hozzászólás lehetősége, olyanná alakítja emberi társadalmunkat, amelyben az egyén elhiszi magáról, hogy -szándékosan trendi kifejezést használva – mindenhez is ért. Ez nem jó út. Az egyén nem ért mindenhez. Nem is kell, hogy értsen mindenhez, elég lenne, ha egy dologhoz, vagy ahhoz a kevés dologhoz értene, ami valóban dolga, és azt legnagyobb odafigyeléssel és felelősséggel végezné is. Ez kezd társadalmi probléma lenni. A szinte minden kommunikációnkat átszövő lájkolási és megosztási lehetőségeink lehetővé teszik, hogy minden értéktelent is megosszunk egymással, így az igazi értékek egyenlő versenytársai lesznek az értéktelennek és minden viszonylagossá válik, ahelyett, hogy mércéül maradna az igazság, a szépség, a jóság és az egység, azaz végső soron Isten. Vajon a digitális megosztások mekkora csekély hányadánál mérik fel az emberek, hogy a megosztás előrébb viszi-e az emberek boldogulását vagy sem? Ez a fajta gondolkodás észrevétlenül beoldalog a mindennapi életünkbe. Hat ránk a digitális világban megszokott eljárás, akkor is, amikor nem a digitális világban osztunk meg dolgokat, vagy nem a digitális világban szólunk hozzá dolgokhoz vagy fejezzük ki tetszésünket és nem-tetszésünket. Ez pedig átragad azokra is, akik a digitális világgal nincsenek, vagy csak az átlagnál kevésbé vannak kapcsolatban.

Ami ma legsürgetőbb feladatunk, az a világunk újraépítése, amit Istenkapcsolatunkkal kell kezdenünk. A saját Istenkapcsolatunkkal, amelyhez hozzákapcsolódik a saját magam tenni akarása a világért és benne az emberekért. Minden percünkkel el kell tudunk számolni, hogy azzal jót teszünk-e! A saját Istenkapcsolatunk erősítése után következik a családunk Istenre hangolása. A család nem önmagában áll a világban, hanem Isten előtt. Családunk a legszemélyesebb belső közösségünk, amellyel együtt teljesítjük be Isten terveit. A család közös imádsága, heti Istentisztelete, az ünnepekre való készület és az ünnepek hiteles megélése alapjai az emberiség boldogulásának.

Akárhogyan is nézzük, az elmúlt év mozgásunkat korlátozó intézkedései, a karantén-időszakok, a kijárási korlátozások és tilalmak a családok többségének egyúttal lehetőséget adtak arra is, hogy többet és értékesebben legyenek együtt. Az otthoni munkavégzés és tanulás jól bemutathatta azokat a mindennapi erőfeszítéseket, amelyeket a családtagok végeznek egymásért vagy önmaguk boldogulására. Ezt megtapasztalni összességében lehetett hasznos, még akkor is, ha egyébként a sok ebből fakadó lemondás áldozatot és erőteljesebb elfogadást követelt egymástól.

A digitális világ erőteljesebb jelenléte az egészségünk számára biztonságot, a lelkünk számára pedig fokozottabb kitettséget eredményezett. Ebben a kettősségben jól megjelenik az ember felelőssége. Ez a kényszerűség gondolkodást követelt tőlünk és olyan készségeket gyakoroltatott be, amely egy vírusmentes, egészséges világban is segítségünkre lehet. Van felelősségünk abban, hogy egy helyzetből kihozzuk az előnyöket és megtanuljuk elhárítani a veszélyeket! Sokszor öröm volt megtapasztalni, ahogy a fiatalok a saját digitális nyelvükön fejezték ki érzelmeiket, készítettek műsorokat, vetítéseket, mémeket vagy bármi mást, ami önmagában értékes és kifejező.

Ebben a bezárkózottabb világunkban felértékelődött a személyes találkozások jelentősége is. Sok dolog van, amit képernyő előtt ülve is el tudunk intézni, de sok dolog van, amit nem szívesen teszünk így, s ahol a személyes találkozásnak nagyobb szerepe van, hatékonyabb vagy emberibb. Az iskolások döntő többsége ma sokkal jobban szeret iskolába járni, mint egy évvel ezelőtt. Nagyobb értéke van a baráti beszélgetéseknek és sok-sok közösségi program már nagyon hiányzik az életünkből.

Ebben az óriási átalakulásban még nagyon sok dolog áll előttünk. Az elmúlt év legerősebb mondanivalója talán az volt, hogy nem a mienk a világ, sokkal inkább felelősek vagyunk a világért és benne az emberiség életének értékességéért, és hogy mindezt a felelősségünket csak Istennel való kapcsolatban tudjuk boldogságban megélni.

Házunk táján sokkal több dolog történt, mint amire az év bizonyos időszakjaiban számíthattunk.

Januárban fogadalmat tettek a képviselőtestületek tagjai. Az ünnep felemelő és szép volt, ám a testületi munka már nem indulhatott el. Éppen mire alkalmas idő lett volna a találkozásokra, itt volt már a járvány. Az őszi rövid, járvánnyal kevésbé érintett időszak pedig más sürgető feladatokkal telt.

A tél végén sor került a plébániai farsangra és a mohácsi busójárás látogatására, ám március elején már a digitális lelkipásztorkodás rejtelmeivel ismerkedtünk. Nagyböjti lelkigyakorlatunkat nagyon nagy internetes részvétel mellett tartottuk meg, fokozatosan kiépítettük és technikailag még most is apránként tökéletesítjük a szentmisék internetes közvetítésének lehetőségét. Ez komoly áldozatokat kívánt, de egyetlen lehetséges formája volt annak, hogy kapcsolatban maradhassunk. A húsvéti vigília közvetítésének alkalmára, valamint az időseknek eljuttatott kis húsvéti mécses összekötött bennünket. Sose gondoltuk, hogy egyszer lehet olyan az életünkben, hogy a húsvétot otthon kell ünnepelni, zárt ajtók között. Ennek ellenére mégis együtt tudtunk lenni a feltámadás hitében, a kezünkben tartott mécsesekkel és az Internetes közvetítés által.

Az anyáknapja és a májusi Fatima-nap igen rendhagyó ünneplése talán egy nagyon szép emlék marad mindannyiunknak.

Júniusban éppen megnyílt a lehetősége annak, hogy nyári táborokat tarthassunk, így minden nehézség nélkül megtartottuk a Fatima-ház nyári napközis táborát, a Rókapuszta-tábort, a cserkésztáborokat és a vezetőképző tábort is. Nagy öröm volt számunkra, hogy György érsek atya meglátogatta a Rókapuszta-tábort. Most visszatekintve, különös ajándék, hogy ezeken a napokon a járvány visszaszorult. Akkor azt hittük, nagyjából vége, ma azt látjuk, hogy a nyár Isten ajándéka volt. A nyarat a nagyvázsonyi Szent István-templom felújítás utáni átadásával, megáldásával zártuk, melyen ismét vendégünk volt György érsek atya, illetőleg a Magyar Állam részéről Soltész Miklós államtitkár úr.

A nyár közepén hírt kaptunk arról, hogy a korábban a vírushelyzet miatt visszahívott pályázataink helyett egy másik támogatás keretén belül mégis jelentős anyagi támogatást kapunk közösségi programjainkhoz. Így a 2019-es év őszén 2020-as közösségi programokra és eszközökre megnyert 2 650 000 Ft Magyar Falus pályázatunk mellett elnyertünk egy 500 ezer forintos támogatást a Rókapuszta táborra, valamint a hét plébánia összesen 3,5 millió forint támogatást a végül az ősz folyamán lebonyolított különböző rendezvényekre. Ezeknek a támogatásoknak egy részéből egészségvédelmi eszközöket is tudtunk vásárolni. Mivel minden templomunkat és a működő épületeinket felszereltük automata kézfertőtlenítő készülékekkel, ezért ez is nagy segítség volt.

Az ősz folyamán családos kirándulásokat tartottunk Budapesten és Szentendrén, fiatalok különböző csoportjai számára voltak kirándulások a Balaton körül, Velemérre, Budapestre, közösségerősítő programot tartottunk felnőttek számára Kőszegen, idősekkel zarándokoltunk Rönökre és Márianosztrára. Szeptember-október hónapban nagy-nagy lelki felüdülést jelentett a kilenced minden szerdán, melyet a járványhelyzet ellenére nagyon sok testvérünk látogatott. Októberi Fatima-napunk vendége György érsek atya volt, aki felelemelő és szép szertartással vezette ünnepünket.

Az adventi gyertyagyújtásokat már csak közvetítésekkel tudtuk megtartani. Fiatalok vezették az imádságokat, melyhez élő adásban lehetett kapcsolódni.

December 23-án kaptuk meg a Kormány utólagos, összesen mintegy 1,7 millió forintos bértámogatását, mellyel visszamenőleg finanszírozták a 2020. évi sekrestyési és papi fizetéseket. Erre a tavaszi időszakban elmaradt és az ősz folyamán is sok templomban lecsökkent perselypénzek miatt került sor.

A már említett nagyvázsonyi Szent István-templom mellett más beruházások is folytatódtak. Balatonakaliban a torony festését tudtuk 400 ezer forintos, szintén kormányzati támogatásból elvégezni. Pécselyen a villany bekötése miatt még nem működik sajnos a kápolnánk. A villany bekötése önerőből történik, eddig 500 ezer forintot költöttünk rá. Mencshelyen egy helyi család munkája és adománya révén visszakerült a kereszt a templomra. Tótvázsonyban a Magyar Falu pályázat 15 millió forintos, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat 1 millió és a települési önkormányzat 1,5 millió forintos támogatásából megújult a plébániaépület. Nagyvázsonyban a Német Nemzetiségi Önkormányzat nyert 6 millió forintos támogatást a Szent Ilona-templomra, de ez a beruházás még nem kezdődött meg. Veszprémfajszon a temetőt tudtuk megújítani a Magyar Falu pályázaton nyert 5 millió forintos összegből, illetve hasonlóan Magyar Falu pályázati projektként részesültünk a nemesvámosi református egyházközség által nyert és megvalósított nemesvámosi temetőmegújulásából is. A Fatima-templom oldalbejáratának lépcsője és a szabadtéri misézési helyszín készült el 2,9 millió forint értékben januárban, amelyet májusban már használhattunk is. Ugyancsak a Fatima-templomban a karzat és a bejárat közötti nyílást lefedő üvegtető tervei készültek el és kezdődött meg ennek az üvegszerkezetnek a gyártása. Az üvegtető elhelyezésének összes költsége mintegy 5,2 millió forint lesz. A két munkához a Veszprémi Érsekség 6 millió forintos támogatását és a Nemesvámos Katolikus Templomárét Alapítvány támogatását használjuk fel. Ugyancsak a Fatima-templomban ideiglenes világítást készítettünk önerőből, valamint a közvetítésekhez Internet és Wi-fi hálózat, valamint IP kamera került a templomba. Ez a beruházás közel 700 ezer forint, melyet részben az Alapítvány finanszírozott, részben pedig önerő volt. Nemesvámoson még nagyobb összegű kifizetést igényelt a Fatima-ház külső faelemeinek újrafestése, melyet önerőből fizettünk.

Ma újra megemlékezünk azokról, akiket ebben az esztendőben elveszítettünk. Imában köszönjük meg életüket az Úrnak és azt, hogy közöttünk voltak, segítették és szebbé tették életünket. Értük és üdvösségükért imádkozva kívánjuk a családtagjaiknak a megnyugvást és a hűséges várakozást az örök életre.

Köszönetünket fejezzük ki minden munkatársunknak is, akik az egyházközségek életét és az intézményi működés különböző formáit segítették. Köszönöm mindannyiuknak, hogy akár munkahelyként, akár önkéntes feladatként tekintettek a plébániára, hűségesen helyet álltak és becsülettel dolgoztak. Isten áldja meg életüket, családjaikat!

Carl Edward Sagan amerikai csillagász az 1980-as évek környékén meggyőzte a NASA illetékeseit, hogy az 1977. szeptember 5-én felbocsájtott Voyager-1 űrszonda elsődleges küldetésének végén fordítsák a Naprendszer szélén tartózkodó űrszonda kameráit a Naprendszer belseje felé és fényképezzék le a Földet. A végül 1990 első félévében, körülbelül 6 milliárd km távolságról készített és küldött képek közül a legjobbnak a „Halványkék Pötty” címet adták. Erről a képről a neves csillagász egy 1996-os előadásában a következőket mondta: „Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden „szupersztár”, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt - azon a porszemcsén a napsugárban függve.” Az előadás természetesen még folytatódik, de most csak eddig az idézet. A világegyetem szempontjából valóban csak egy porszem vagyunk. Porszem az életünk, még a problémáink, törekvéseink is. De mi tesz bennünket mégis fontossá?

2020-ban a világegyetem átmérője mintegy 2100 milliárd kilométerrel nőtt. Lehet, hogy nem pontos az adat, a tudósok csak közelítő értéket tudnak mondani. Na és? Vajon hova tágul? Ezt a kérdést gyakran teszem fel magamban. Csak azért, mert amíg erre nem kapunk valamiféle választ, ugyan hiába tesszük fel a kisebb kérdéseket.

Mindkét kérdésre adjon választ az Apostolok Cselekedeteinek 17. fejezetéből származó tanítás: Ő határozta meg itt lakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk… (Apcsel 17,26b-28a)

Isten porszemből megváltott fiakká akar tenni bennünket. Csakis rajtunk múlik, hogy porszemként akarunk szenvedni, vagy Isten fiaként élni! A következő esztendő nyissa meg még inkább szívünket Isten és az Ő titkai felé! Ámen!

Gere Dávid Márk SMC plébános

Kezdőlap - webmester