Karácsonyra készülve
Nagyvázsony, 2006. december 11.
Gere Dávid Márk SMC
Kedves Testvérek, kedves jelenlévők,
az Úrra való várakozás miatt vagyunk itt. Jézus olyan hatalmas erővel rendelkezik, hogy nem csak Ő maga, de már a rá való várakozás is képes bennünket közösséggé formálni.
Az ember közösségi lény. Csakis akkor egész, ha van valaki, vagy vannak valakik, akiket szeretni tud, akikkel jót tud tenni, akikkel ünnepelni tud és akikkel Istent tudja dicsérni. Egyedül az ember nem megy semmire. Lehet, hogy képes fenntartani életét, lehet, hogy vagyont tud felhalmozni, lehet, hogy egészséges, de sosem lesz boldog addig, amíg nem tud szeretni. A szeretethez közösség kell. S ha van közösség, akkor minden, ami evilági, már nem is olyan érdekes. Mert mindannyian tudjuk a szívünk mélyén, hogy igazán az adja emberi életünk értékét, hogy hogyan tudunk másokat szolgálni.
Az Emberfia születésére várunk, aki azért jött el, hogy váltságul legyen sokakért, vagyis azért, hogy szolgáljon. A legtökéletesebb szolga születésére várunk, aki megmutatta nekünk, hogy a közösség szolgálatáért bizony nagyon sok mindent fel kell áldozni. Jézus életének nem lett volna értelme, ha nem torkollik egy szégyenteljes kereszthalálba, mert csak halála erejéből történhetett megváltásunk és feltámadásunk.
Bájos kis történetek, színdarabok, festmények és műalkotások írják le, hogyan született a kis Megváltó Betlehem határában. De vajon gondolunk-e arra, hogy már születése is része volt szenvedésének. „Ázik-fázik, megveszi az Isten hidege…” mondja a népdal, pedig alig képzelhető el, hogy Szent József ne gondoskodott volna arról, hogy az általa már felismert Világüdvözítő száraz, meleg helyen töltse földi küldetésének első perceit. A hideg-rideg bizony nem az időjárás volt, hanem a fogadtatás. A Betlehemben szállást kereső Szent Családot folytonos visszautasítás érte. József és Mária talán fel sem fogták nagy aggodalmukban, hogy Jézus kisfiuk küldetése éppen ebben a visszautasítottságban kezdődik. Nem kell az Üdvözítő – ez volt a betlehemi szállásadók üzenete. Jézus pedig már születésével megkezdte lemondásainak, megaláztatásainak sorát azért, hogy az emberi közösséget szolgálja.
Ma, az Úrra való várakozásaink perceiben tehát elsősorban köszönjük meg, hogy közösség vagyunk, Krisztus közössége, másodsorban pedig tudatosítsuk magunkban, hogy életünk csak akkor lesz értékes élet, ha minden nehézség és akár visszautasítás ellenére is képesek vagyunk embertársainkat szolgálni.