vissza a többi elmélkedéshez

Adventi elmélkedések 2010. - Hajlékot építünk az Úrnak!

Advent I.

Elhatározásaink...

Az ember éppen azért ember, mert elhatározásai vannak. Nem az ösztönünk, kényünk-kedvünk, tévéműsoraink, óriásplakátjaink, de még csak nem is barátaink szokásai irányítanak bennünket, hanem saját magunk vagyunk, akik fogjuk életünk kormányát és megmondhatjuk mit és hogyan szeretnénk. Ez a szabadság ajándék, de ugyanakkor feladat is. Nem mindegy, hogy mit teszünk. Sőt, még ennél is fontosabb, hogy tartanunk illik magunkat elhatározásainkhoz. Ha egyszer valamire azt mondtuk, hogy megcsináljuk, akkor az úgy van rendjén, hogy megcsináljuk: tető alá hozzuk a tető alá hozni valót.

Advent elején az ember hajlamos arra, hogy elhatározásokat hoz: mit és hogyan fogok magamon javítani, mit és hogyan fogok ugyanúgy vagy másként csinálni, mint a korábbi években. Ne legyünk könnyedek az elhatározásainkkal, ígérjünk annyit, amennyit valóban meg tudunk tenni Jézusért és saját magunkért.

Hajlékot építünk Jézusnak, hisz nem akarjuk, hogy elhagyatottként szülessék meg karácsony estéjén. Ha ígérek valamit, jelképesen azt vállalom, hogy a hajlék egy-egy részét én építem. Hiába hozna valaki tetőt, ha másvalaki nem hozná a téglákat, s nem lenne fal, amire a tetőt tegyék. De ajtó nélkül is használhatatlan egy lak, mégúgy, ha nincs rajta ablak vagy nincs benne ágy.

Minden ígéretem és elhatározásom arról szól, hogy részt akarok venni a közös építkezésben, amit Advent jelent a Közösség számára: jöjj, közelebb, hajlékot építünk Jézusnak!


Advent II.

Erőink...

Az elhatározás önmagában kevés. Ahhoz, hogy céljainkat meg tudjuk valósítani, szükséges felmérni erőinket is. Erő nélkül az ember nem tud semmit sem elérni, céljaink megmaradnak a vágyakozás szintjén. Soha nem jut el az ember a hegycsúcsra, ha csak nézi azt. Ahhoz, hogy eljusson, erő, s felszerelés is kell. S ha ezek megvannak, eséllyel indulunk neki a kalandnak, amit a hegy meghódítása jelent.

De milyen erő, s milyen felszerelés kell céljainkhoz? Az ember ereje abban nyilvánul meg, hogy meddig képes kitartani céljai mellett. Néha elfáradunk, s talán el is csüggedünk. Ilyenkor mit teszünk? Visszafordulunk, s elfeledjük hőn áhított célunkat, vagy újra merítünk elhatározásunk erejéből, s addig küzdünk, míg meg nem érkezünk? Ha van erőnk, mindvégig kitartóak leszünk, mert előbb vagy utóbb hivatássá nemesedik küzdelmünk. A felszerelés csak anyagi segítség a küzdelemben. Szükséges, de nem a legfontosabb.

Hajlékot építünk az Úrnak! Van-e bennünk elég kitartás, akarjuk-e igazán? Van-e bátorságunk elindulni, s bízunk-e abban, hogy az építkezés alatt le tudjuk győzni saját magunkat, elkeseredettségünket, fáradságunkat? Kérdések, amit lehetne még tovább sorolni. Van egy szép elhatározásunk, gyűjtsük össze tehát minden elképzelhető erőnket, hogy véghezvigyük hőn áhított vágyunkat!


Advent III.

Isten segítsége

Elhatározásunk megszületése és erőink felmérése után, nem marad más hátra, mint rábízni magunkat Istenre. Még mielőtt elkezdenénk bármit is tenni, kérjük meg, Őt, a mi szerető Gazdánkat, legyen elhatározásaink megáldója és véghezvivője. Szent Benedek azt írta szerzeteseinek Regulája előszavában: „…bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt.” Ha csupán saját erőnkre akarnánk hagyatkozni törekvéseinkben, akkor előbb-vagy utóbb csődbe jutnánk. Egyedül, de még közösségben is gyöngék vagyunk. Nem azért, mert a kitartás hiányzik belőlünk, hanem mert szempillantás alatt elénk tornyosulhatnak olyan nehézségek, amelyhez kevesek vagyunk. Isten általában nem oldja meg helyettünk a problémáinkat. Viszont segít észrevenni olyan lehetőségeket, amelyek támogatnak bennünket a továbbhaladásban. Ha viszont nem kérjük, ő nem fog erőszakoskodni. Így azonban feltehetően célhoz sem érünk. Imádkozni tehát muszáj! Nem azért mert kötelező, hanem mert Isten nélkül, megszentelő és segítő kegyelme nélkül semmire sem mehetünk!

Hogyan tudnánk hajlékot építeni Őneki, ha nem kérnénk ki az Ő véleményét, tanácsát, s segítségét!? Lehetetlen. S az Ő számára sem közömbös, hogy belekalkuláljuk-e Őt terveinkbe… Uram, jöjj közelebb Te is, hadd építsünk Veled és Neked egy csodálatos hajlékot!


Advent IV.

Jóban való kitartásunk

Ha meghoztuk jó elhatározásunkat, felmértük erőinket és bírjuk Isten segítségét, melyet imában kiesdettünk, nem marad hátra más, mint kitartani a jóban és várni a beteljesedést. Persze nem ölbe tett kézzel, nem másokra mutogatva vagy másoktól várva a megoldást, hanem keményen végigküzdve utunk minden nehézségét és fáradalmát.

A jóban való kitartás az az állapot, amikor már látjuk a beteljesedés koronáját, csak még éppen nem érkezett el a nagy nap: mindjárt ott leszünk, csak még oda kell érnünk. Bármennyire is érezzük közelinek a célt, mindig meg van a lehetőség arra, hogy szabad akarattal visszaforduljunk. De kár volna. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának fénye a beteljesedés koronáját jelzi. Még nincs karácsony, nem teljesült be az ígéret, de már nagyon közel van.

Hajléképítésünk még csak reménybeli. De megvan az elhatározás, gyűjtjük az erőinket, kértük és kérjük Isten segítségét. A jóban való kitartáson múlik, építünk-e hajlékot az Úrnak. Meg akarjuk-e mutatni a világnak, de még saját magunknak is, hogy Isten segítségével mire vagyunk képesek. Közel a győzelmi koszorú, legyünk kitartóak, adjunk bele, mindent, ami rajtunk múlik. És Isten ígérete beteljesedik: íme én veletek vagyok minden nap!

vissza a többi elmélkedéshez