vissza a többi elmélkedéshez

Húsvét vigília

(Marosi Szilvia)

Az egyházi esztendőben végigjárjuk Krisztus Urunk életének az útját, üdvösségtörténetünk útját. Végigjárjuk, hogy tekintetünket Krisztusra emelve hála és szeretet töltsön el bennünket minden kegyelemért, amit tőle kaptuk. Az üdvösségtörténet két kiemelkedő csúcspontja a karácsony és a húsvét. Ez a két ünnep elválaszthatatlan egymástól, egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Hiszen ha Krisztus nem születik meg, akkor nincs feltámadás sem, de hiába születik a világra, ha aztán nem támad fel. És ez nem egy üres szójáték, már Szent Pál is megmondja: „ha Krisztus nem támadt fel semmit sem ér a ti hitetek és még mindig bűneitekben vagytok” Karácsony és húsvét titka tehát elválaszthatatlan. Talán ezért is jutott eszembe az Angelus Silesius nagy igazsága, amit karácsonykor szoktunk emlegetni, hogy "Krisztus megszülethet 1000-szer újra és újra Betlehemben, semmit, az ég világon semmit nem ér az ő születése, hogyha nem születik meg a mi szívünkben is.” Ezt az üzenetet Húsvét titkára is átfogalmazhatjuk. Krisztus feltámadhat 1000-szer is Jeruzsálemben, semmit sem ér hogyha bennünk nem a feltámadt Krisztus él – hanem a halott. Szintén Pál írja az efezusi levélben „A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket bűneink miatt halottakat.”  Kérdés az tehát ezen a húsvéton, hogy feltámadtunk-e Krisztussal, él-e bennünk, szívünkben a feltámadt Jézus, vagy még mindig halottak vagyunk bűneink miatt? Halott vagyok-e vagy élő? Igen nagy a felelősség! Mert egy halottal semmit nem lehet kezdeni, még a halott Krisztussal sem. Nagypéntek után kell a húsvét, mert újra csak Szent Pált idézem: „ha Krisztus nem támadt fel semmit sem ér a ti hitetek és még mindig bűneitekben vagytok”

Az apostolok, akik vele voltak sem tudtak mit kezdeni a halott Jézussal, pedig ők egész életében vele voltak, nekik háromszor is megjövendölte szenvedését, beavatta őket életének legrejtettebb titkaiba…s mégis, csak egy részlet; az emmauszi tanítványok szomorúan bandukolnak és mondják Jézusnak amikor, hozzájuk csatlakozik nem is sejtve hogy ő az, amit róla tudnak és egy elkeserítő félmondatot, ami  reményvesztettségükre utal, és arra amit tapasztaltak – azt gondolták, hogy a halállal mindennek vége – „pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt”

Meg is váltotta, nem csak Izrael, hanem az egész világot, „mert Krisztus feltámadt, mégpedig elsőként a holtak közül.” és nemcsak, hogy feltámadt, hanem „életre keltett bennünket is, bűneink miatt halottakat.”

Ezért kell, hogy éljünk Krisztussal együtt, és hirdessük a világnak a legnagyobb örömhírt az Isten szeretetét, aki  azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket bűneink miatt halottakat.”

Hatalmas igazság! Nem csak úgy magában, egyet gondolva mindenhatóságában, hanem Krisztussal együtt keltett életre minket. Életre, és nem halálra. S mivel mindez Krisztussal együtt történt meg, ezért kell vele a feltámadottal nekünk is élnünk. Ezért kell újra és újra feltenni magunknak a kérdést: feltámadtunk-e Krisztussal együtt, él-e bennünk, szívünkben a feltámadt Jézus, vagy még mindig halottak vagyunk bűneink miatt?

Nagyböjt 5. vasárnapjának áldozás utáni könyörgése így hangzott: „kérünk mindenható Istenünk, add hogy mindig élő tagjai maradjunk szent Fiadnak, akinek testét és vérét magunkhoz vettük”

Tegnap azért imádkoztunk a keresztre szegezett Krisztushoz, hogy élő hittel tudjunk sírni bűneink felett az Ő szenvedését látva; ma pedig azért imádkozunk hogy ez az élő hit mindig megmaradjon bennünk és kapcsoljon össze bennünket egymással és Ővele.

vissza a többi elmélkedéshez