vissza a többi elmélkedéshez

Szent István diakónus, első vértanú

(Marosi Szilvia)

Ma karácsony másnapján Szent Istvánt, az első diakónust és vértanút ünnepeljük. Mire is tanít minket ez az ünnep, mi a legfőbb mondanivalója, s miért éppen karácsony másnapján ünnepeljük? Azért ünnepeljük karácsony másnapján, mert szorosan összefonódik magával az ünneppel. István diakónus élete példájával mutatott rá arra, hogy azt a szeretetet, amit a karácsonykor világba született Jézus hozott el nekünk, azt meg lehet valósítani. Meg lehet valósítani, hogyha rendelkezünk egy nagyon fontos és lényeges tulajdonsággal, erénnyel. Ez pedig nem más, mint az állhatatosság.

Szent István diakónus élete, sok mindenre példát adhat nekünk, de a mai korban, a mai világban leginkább az állhatatosságra, az állhatatosság erényének helyes kimunkálására tanít minket.

Élete tanúság, hogy az evangéliumot, a Jézus által hirdetett örömhírt meg lehet, és meg is kell valósítani, még életünk árán is.

Jézus mondja az evangéliumban: „Aki állhatatos marad mindvégig az üdvözül.”

Mi is az állhatatosság?

Úgy lehetne megfogalmazni, hogy személyiségünknek egy nagyon pozitív jellemvonása, sajátossága; tulajdonképpen egy lényeges emberi és keresztény erény, bár kifejezetten nem szokták a klasszikus erények (hit, remény, szeretet) közé sorolni. Valahogy úgy lehetne elképzelni, mint egy társerényt, kísérőerényt, ami az összes erénynek velejárója, hiszen az állhatatosság nélkül nem lehet sem hinni, sem remélni, sem szeretni. (Nem lehet ideig-óráig hinni, remélni, szeretni, hanem csak folyamatosan, állhatatosan.)

Nagyon érdekes magának a szónak az etimológiája, ugyanis az áll igéből származik. S ha az ember jellemét nézzük, akkor azt jelenti, hogy képes a saját lábán megállni, kitartani, hűségesnek, szilárdnak, kitartónak lenni valami pozitív érték mellett.

Ha pedig állhattalan, akkor ingatag, ingadozó, változékony, labilis, megbízhatatlan. Ahogy a közmondás is mondja: „olyan mint, a széltől lengetett nádszál” – ide-oda csapódig, ahogy éppen az érdeke kívánja.

Sajnos a keresztény életünkre is nagyon jellemző az állhatatlanság. Ezért is hangzik a figyelmeztető szó: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” Minden szónak nyomatéka és súlya van; csak az üdvözül, aki állhatatos marad, mindvégig, és nem az, akinek olykor-olykor vannak fellángolásai....

De nemcsak Jézus figyelmeztet minket az állhatatosságra, (fontosságát jelzi az is, hogy a szinoptikus evangéliumok mindegyikében megtalálható) hanem az Apostol, Szent Pál is, amikor ezt mondja: „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.”

Illetve, amikor a korintusiakhoz írt levelében: „Figyelmetekbe ajánlom testvérek az evangéliumot, amit hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké."

Az Apostol szava ma a legaktuálisabb üzenetként hangzik felénk. Csak akkor érünk valamit, ha állhatatosan megtartjuk az evangélium, az örömhír minden szavát, - „különben hiába lettünk hívőkké.” Ha csak válogatunk, ha csak azt cselekedjük meg, ami nekünk tetszik, ami szerintünk könnyen megvalósítható..., akkor bizony állhatatlanok vagyunk.

S hogy meg lehet valósítani, hogy igenis lehet állhatatosnak lenni mindvégig, arra példaként idézzük szemünk elé az ősegyház vértanúit, 2000 év történelmének szentjeit, vagy azokat a hozzánk közel álló embereket, akik a 40 év üldöztetés alatt sem tagadták meg a hitüket....s nem hajlottak el széltől lengetett nádszál módjára a könnyebb lehetőség felé....

Ha az állhatatosságról beszélünk, még egy lényeges dolgot látnunk kell, azt hogy - mint mindennek - két oldala van, s ezt nagyon fontos, hogy szemünk előtt tartsuk.

Az egyik oldalon jelenti a mi odaszánásunkat, a mi odaadásunkat, hogy nem adjuk fel, hogy végig szilárdan kitartunk, hogy „a jó harcot megharcoljuk”.

A másik oldalon pedig az Isten van, az Ő kegyelmei, hiszen ő mindenhez megadja az erőt, hogyha azt kérjük Tőle.

Az állhatatosság így nem más, mint a kegyelemben, az Istenben, a Jézusban való megmaradás, mindvégig. Gondoljunk csak a szőlőtő és a szőlővessző példabeszédre, melyben Jézus világosan kijelenti, hogy „nélküle semmit sem tehetünk”, tehát nélküle, az ő kegyelme nélkül képtelenek vagyunk az állhatatosságra is.

Testvéreim! Miután jól körüljártuk, hogy mit is jelent az állhatatosság, már csak egy, de nagyon lényeges dolgunk maradt, hogy magunkba nézzünk.

Vajon én állhatatos vagyok-e? Állhatatos vagyok-e hitben, reményben, szeretetben? Állhatatos vagyok-e Krisztusba maradásban?

Ha pedig nem, akkor azt kell megvizsgálnom magamban, hogy miért nem? S ha az Úr segítségével választ tudtunk adni a miértekre, akkor imádkozzunk, hogy megújuljunk, hogy állhatatosak, hogy „hűek maradjunk mindhalálig, és elnyerjük az élet koronáját

vissza a többi elmélkedéshez