Kérjük, hogy felismerjük az igazságot...

(Márk atya)

 Kedves Testvérek!

Isten egészen más, mint mi emberek. Egészen másként tekint miránk, mint ahogyan mi azt elgondoljuk. Ő nem egy hatalmaskodó bíró, akit meg kellene győznünk valamiről.

Jézus –különös módon— mégis egy ilyen bíróról szóló példabeszédet állít elénk. Ha a bíró –példabeszédben elhangzott— mondatára odafigyelünk, feltűnik számunkra következetlensége. Jézus a példabeszéd elején már bemutatta őt, de maga is megvallja ezt: „Istentől nem félek, embertől nem tartok.” De : „… ez az özvegyasszony annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” A mondat végéből arra a meglátásra kell jutnunk, hogy mégiscsak tart valakitől, de legalábbis ennek a gyenge özvegyasszonynak a kitartó kérése megváltoztatja őt. Nem tudja tehát tartanai magát a saját gőgjéhez.

Mennyivel másabb az Isten, aki nemhogy nem épít egy gőgtől átjárhatatlan falat maga köré, hanem éppen azt akarja Fiában megmutatni számunkra, hogy Ő mindig elérhető, mindig kérhető. Aki számára éppen az a legfontosabb, hogy mi kérjük őt. Kérjük tőle az igazságot. Az Ő igazságszolgáltatását nem szabad azonban a mi bírói rendszerünknek megfelelően értelmezni. Mert Ő nem úgy oszt igazságot, hogy adott esetben eldönt kérdéseket. Ő változatlan, mint egy iránytű, mindig az igazságot, jóságot mutatja. Amikor kérjük őt, nem azt kérjük, hogy szeretetből a javunkra döntsön, vagy változtasson meg igazságos dolgokat. Azt kérjük Tőle, hogy engedje meg számunkra, hogy az Ő „szemével” lássuk, illetve észre vegyük a dolgokat.

Talán éppen ezért van szabad akaratunk. Nem azért, hogy választhassunk jó és rossz között. Hanem mert Ő nem akarja ránk erőltetni az igazságot. Ha ilyen egyszerű lenne az élet, hogy Isten megmutatja nekünk az igazságot és mi azt vakon követjük, akkor lényegében nem volnánk szabadok. Akkor inkább volna egy Gazda-rabszolga viszony közöttünk, mint egy Atya-gyermeki.

Ő azért ajándékoz meg bennünket a szabad akarattal, hogy valóban szabadon kérjük tőle, hogy mutasson irányt az életünkben, s mikor ráébredünk — vagy ha így tetszik: megkapjuk tőle a választ— akkor egyúttal az is tudatosodjon bennünk, hogy Tőle kaptuk a választ, Tőle kaptuk az iránymutatást, mert Ő a mi Istenünk.

Azért kell tehát kitartóan kérnünk Őt, hogy mind inkább tudatosuljon bennünk, hogy Ő szolgáltat nekünk igazságot, hogy Ő a mi Istenünk. Erre vonatkozik az Evangélium utolsó mondata: „csak az a kérdés, hogy amikor az Ember fia eljön, talál e hitet a földön.

2004