Barnag története

Vissza a történeti oldalak elejére

A Veszprém megyei Barnag a Veszprémi-fennsík és a Balaton-felvidék találkozásánál található, Veszprémtől 18, Nagyvázsonytól mintegy 5 kilométerre.

A falu első okleveles említése 700 évvel ezelőttről való, 1526-ban már két településrészét említik Barnag és Kys-Barnag néven. A török időkben a környék minden településéhez hasonlóan elnéptelenedett, a megmaradt lakosság a nagyvázsonyi vár biztonságot nyújtó falai köré menekült. A felszabadító harcok befejeződése után az elnéptelenedett falvak, birtokok és az elvadult természet visszahódítására előbb a földbirtokosok, majd az állam ösztönzésére elsősorban németországi területekről érkeztek telepesek Magyarországra. A telepesek első hulláma III. Károly (Habsburg uralkodóként VI. Károly) uralkodása alatt népesítette be elsősorban a Dunántúlt (Esztergom, Pest, Fehérvár és Veszprém környékét). Barnagra is ekkor, feltehetően 1729-ben érkezett 12 rajnai frank (katolikus) telepes család. A barnagi németek több mint két és fél évszázada élnek-éltek együtt a falu nyugati felében lakó református magyarokkal, akik a hagyomány szerint az 1710-es években az Alföldről érkeztek a református felekezet szempontjából szórványvidéknek számító Veszprémi-fennsíkra (Péterdi 1935: 701). 1735-ben már Német Barnag és Magyar Barnag falvakról tesznek említést a források, Barnag tehát évszázadokon át kétnemzetiségű, két felekezethez tartozó és kétnyelvű település volt.

A katolikus születési anyakönyv első bejegyzése 1734. május 9-én kelt, onnantól kezdve máig hiánytalan. A református születési anyakönyv első bejegyzése 1754-ből való.

A máig egyutcás faluban tehát a XVIII. század harmincas éveitől élnek együtt református magyarok és katolikus németek. Bár a két falurész házai az út mindkét oldalán egybeépültek, egészen a XX. század közepéig (Magyarbarnag és Németbarnag feliratú) tábla is jelezte a két falu határát, mindkét településrész önálló infrastruktúrával rendelkezett: saját temploma, temetője, jegyzője, iskolája, kocsmája volt. 1935-ben így jellemezte a környék dűlőnévanyagát gyűjtő Péterdi Ottó a települést: „A fajilag és vallásilag különböző népek – úgy látszik – nem fértek össze. Földjeik külön voltak választva.[…] A két egybeépült ikerközség közigazgatásilag ma is külön áll." A két falut, amely a telepítés után a Zichy-, majd az Esterházy-család birtoka volt, 1947-ben egyesítették Barnag néven. Bár a faluban nem volt kitelepítés, a téeszesítés a hagyományos gazdálkodás és s közösség felbomlásához, majd drasztikus méretű elvándorláshoz és ezzel összefüggésben a lakosság részleges kicserélődéséhez vezetett, amelynek hatása még ma is tart.

A kétnyelvű település lakói kb. 200 éven keresztül egynyelvűek voltak, a magyar nyelv ismerete a német telepesek körében a XX. század 20-as éveitől kezdett terjedni, kb. a negyvenes évek végén született generációkkal kezdődően a német (származású) lakosság is magyar anyanyelvű. A helyi nyelvjárás ismerete csak néhány idős emberre jellemző, a „sváb” – szinte minden nyelvhasználati színtérről visszavonulva – az emlékezés nyelvévé vált.