|
|
Gyászmisék
"Az egyház az elhunytakért is felajánlja Krisztus húsvéti eukarisztikus
áldozatát, hogy az egymással való szoros kapcsolat révén egyeseknek
kieszközölje a lelki segítséget, másoknak pedig a remény vigasztalását
nyújtsa."
(A Misekönyv Általános Rendelkezéseiből 335.)
Könnyű tehát megértenünk, hogy ha valaki azt kéri papjainktól, hogy elhunyt
vagy élő szeretteiért mutasson be szentmiseáldozatot, akkor ezt elsősorban
azért teszi, hogy Isten segítségét kérje számára, ezáltal Istenben való
reménysége is megerősödjék. Amikor az eukarisztikus áldozatot (szentmisét)
valakinek a javára felajánljuk, akkor azt kérjük az Istentől, hogy Krisztus
keresztáldozata miatt könyörüljön meg az illetőn, vagyis halmozza el
kegyelmével. Isten pedig, miután Krisztus minden bűnünkért végérvényesen
meghozta az engesztelő áldozatot, valóban megsegíti azt, akiért a szentmise
áldozatát bemutatják. Bár a hívek többnyire elhunytakért kérik a szentmise
bemutatását, a szentmisét nyilvánvalóan élőkért is bemutatjuk, sőt ezek
száma általában nagyobb.
A gyászmiséknek három fő típusuk van:
1. temetési szentmise (fekete vagy lila színben
a temetéshez kapcsolódóan)
2. évfordulós szentmise (ha a liturgikus
szabályok lehetővé teszik, fekete vagy lila színben)
3. megemlékező szentmise
a, kimondott gyászmise (fekete vagy lila színben)
b, bármely más szentmise, amit az elhunytért ajánlunk
fel (szövegei, színe az aktuális nap szerint)
Gyászmise mondását bármely paptól kérhetjük, aki
időbeosztásának függvényében tudja azokat elvállalni. A temetési miséket
kivéve jó, ha olyan napra kérjük a szentmise felajánlását, amely napon és
időben egyébként is van szentmise templomunkban. Ezeket általában probléma
nélkül tudjuk vállalni, míg az egyéni időpontokban végzett szentmiséket
nagyon nehéz beilleszteni a lelkipásztori munkarendbe. |